Az ismeretlen alak egyre közelebb ért. Hossz, fekete haja és szeme volt.
Igen jóképű. Sötétkék szinte már fekete kimonót viselt.
Amint már elég közel ért megállt.
Te meg ki vagy? – kérdezte igen ingerülten Inuyasha.
Gondolom te vagy Inuyasha… – mondta az idegen – te Kagome, Miroku, Sango – sorolta végig a társaságot- titeket még nem láttalak, de mindegy…- utalt Alexára és Lizára – Az én nevem Maneko, én vagyok a Holtak Ura.
És mit akarsz? – kérdezte Sango.
Tőletek semmit… - válaszolta Maneko – De Inuyasha tőled az életed. Aztán meg a bátyádét…
És miért is? – kérdezte Alexa.
Mert az apja, Inutaisho ölt meg. Rajta már nem állhatok bosszút, ezért most rajtatok fogok. Kínok kínjai közt fogtok meghalni…
Na persze! – mondta Inuyasha és elő rántotta a Tetsuiga-t. Véres csata kezdődött. Maneko nagyon erős volt. Erősebb, mint Inuyasha. A többiek nem tudtak neki segíteni, mert Maneko egy csoport hullát uszított rájuk.
Inuyasha már többször bevetette a Szélbordát, de Manekot nem sikerült súlyosabban megsebesíteni. Már jó ideje folyt a harc.
A többieknek lassan sikerült elintézniük az élőhalottakat, de mindenki súlyosan megsebesült. Liza nem tudta őket meggyógyítani, mert már túlságosan gyenge volt.
Inuyasha szólt Alexának, hogy támadják meg a Holtak Urát egyszerre.
Inu előkészítette a Szélbordát, Alexa pedig hatalmas vihart idézett.
Egyszerre küldték a Szélbordát és egy Villámvihart Maneko ellen, aki annyira megdöbbent, hogy már nem tudott kitérni a támadás elől. A hatalmas csapás elérte, de nem halt meg. Inkább úgy döntött, most elmegy.
Még találkozunk! – szólt oda a kis csapatnak.
Arra mérget vehetsz! – kiabálta Inuyasha, de már csak a levegőnek, mert Maneko már elment.
Kagome és Alexa bekötözték társaik sebeit. Inuyasha volt a legrosszabbul.
Szerencsére a közelbe volt Kaede faluja, úgyhogy odáig még el kellett menniük, és ott pihentek meg.
Sesshoumaru és Rin, no meg persze Jaken egy igen sötét rengetegen haladtak át. Rin Jakent piszkálta, az meg mindent összemorgott. Sesshoumaru elől haladt, és magában mosolygott a mögötte zajlódó eseményen.
Hirtelen megállt és mélyeket szimatolt a levegőből.
Valami baj van Nagyuram?- kérdezte a kis talpnyaló.
Azonnal vidd Rint fedezékbe! –adta ki a parancsot a szellem. Pár pillanattal az után, hogy Jaken elbújt a kis Rinnel, megjelent Maneko. Még mindig eléggé le volt gyengülve az Inuyasáék ellen folytatott küzdelem miatt.
Mit akarsz te halott? – kérdezte Sess közömbösen.
Gondolom te vagy Sesshoumaru. – mosolygott ördögien Maneko – Jobb az orrod, mint a korcs öcsédnek. Az én nevem Maneko. Én vagyok a Holtak Ura. Az életedért jöttem, mert az apád ölt meg. Az a szánalmas öcséd már a másvilágon lenne, ha nem segített volna neki az a lány. De mindegy. Nemsokára utánad küldöm őt is. De mivel te erősebbnek látszol, te mész elsőnek.
Támadásba lendültek. Maneko sokat támadott, de Sesshoumaru elég jól kitért előlük. Majd Sess is elővette kardját, és sok-sok kék villámot uszított Manekora. Nem nagyon jutottak dűlőre egymással. Maneko itt is a végére némileg háttérbe szorul. Újra menekülni kényszerült.
Majd legközelebb… - mondta oda a szellemnek. És eltűnt. Sess is elég rosszul nézett ki. Rin és Jaken kirohantak a fedezékül szolgáló bokorból.
Nagyuram azt hittük meg fog ölni! – lihegte Jaken.
Ostoba! – mondta Sess és átgyalogolt rajta.
Jól vagy Sesshoumaru-sama? – kérdezte egy kedves mosoly kíséretében Rin.
Igen. – válaszolta a szellem és megsimogatta a kislány buksiját.
Persze, bezzeg vele ilyen, velem, hű szolgájával meg, hogy bánik.- gondolta magában Jaken.
Most hova mész Sesshoumaru Nagyúr? – kérdezte Rin.
Azzal a szánalmos, korcs öcsémmel van két különös halandó. Az egyik hasznomra lehet. Menjetek, keressetek valami barlangfélét, amíg vissza nem jövök vele.
Sesshoumaru, amíg Inuyasháék felé ment, azon töprengett, mennyire erős is ez a Maneko. Érezte rajta,hogy le van gyengülve, mégis alig bírt vele. Kénytelen volt bevallani magának, hogy szüksége van arra a halandó lányra, ha le akarja győzni.
Kis csapatunk Kaede falujába marad egy ideig, hogy felépüljenek.
Kagome és Alexa sokat beszélgettek, mert ők nem sérültek meg annyira, hogy ágyban kéne maradniuk. Most is éppen a kunyhó előtt beszélgettek.
Te mindig vámpírokkal éltél? Mi van a családoddal? – kérdezte Kagome.
Nem. 16 éves voltam, amikor a kisvárosban, ahol éltem a szüleimmel, rejtélyes gyilkosságok és eltűnések voltak…
Vámpírok? – kérdezett bele Kagome.
Igen. –folytatta Alexa – Engem is megtámadott egy, akkor még nem tudtam, hogy van erőm, meg hogy léteznek vámpírok. Teljesen véletlen a szél segítségével kidobtam az ablakon. Utána megjelent egy csapat jó vámpír és Liza. Elmondták, hogy boszorkány vagyok meg minden… Velük mentem…
És a szüleid? Hogy voltál képes elmenni?! –kérdezte döbbenten Kagome.
Ha ott maradtam volna, akkor a vámpírok vadásztak volna rájuk miattam. Tönkre tettem volna az életüket. Így azt hiszi mindenki, hogy a gyilkos engem is megölt…
De nem lenne jobb, ha tudnák az igaza? – kérdezte Kagome.
Éljenek olyan tudattal, hogy a lányuk egy boszorkány és minden nap vámpírokat öl az életéért és hogy bármelyik pillanatban megölhetik?!
Nem! – látta be Kagome – Igazad van…
Ebben a pillanatban kirontott Inuyasha az ajtón.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum