Mert csak egyé lehet az, mit mindenki akar

By: Haszina

Senki ne lepődjön meg, ha ismerősnek tűnnek az első sorok, mert ezt egy másik irományomból szedtem ki, de a történet más lesz!

Mert csak egyé lehet az, mit mindenki akar

• Au! – szisszent fel Inuyasha
• Bocsánat, nem akartam! – mentegetőzött Kagome és még óvatosabban látta el a fiú sérüléseit.
• Ahányszor Naraku ránk támad mindig csak te, úszod meg szárazon. – panaszkodott Inuyasha.
• Igen, Kagome és Sippo. – csatlakozott a beszélgetéshez Miroku, aki szintén a kunyhóban feküdt. Szinte több volt rajta a géz, mint a ruha.
• Azért mert minket nem tart ellenfélnek. –
• Engem miért hagyott ki, hiszen én erős vagyok. – tiltakozott Sippo.
• Talán szeretnél sérülésekkel feküdni hetekig? – mondta rosszallóan Kagome miközben letérdelt Mirokuhoz, hogy az ő sebeit is ellássa.
• Nem is olyan rossz, hogyha egy ilyen csinos hölgy ápol. – hízelgett a szerzetes, de máris kapott egyet a fejére Sangotól, még mielőtt Kagome reagálhatott volna.
• Sango ne mozogj! – lépett oda hozzá Kagome, és visszafektette.
• Na én most elmegyek ételért.
• Én is veled megyek! – pattant fel Inuyasha.
• Nem, még megállni se tudsz. Egyedül megyek. Sippo senkit ne engedj ki innen. -
• Igenis. –
• Sietek vissza.

Kagome elindult a legközelebbi faluhoz.

***

Tíz óra körül meg is érkezett. Sok házat járt körbe, de minden asszony kiadta az útját. Mikor egy nagy házhoz ért nem egy ember, hanem egy manó jött ki. Bőre és két apró szárnya pirosan izzott, szeme szén fekete volt. Gonosz mosoly ült ki az arcára mikor meglátta Kagomét. Eltűnt a bambuszroló mögött, majd kicsit később öt ugyan olyan lénnyel tért vissza. Kagome még mindig ott állt ledermedve, nem tudta mit tegyen.

• A nagyúr már várt. – szólalt meg az egyik.
• Engem, de honnan tudta, hogy jövök?

Kagome nem kapott választ, a manók megragadták a karjánál fogva és berepültek vele a házba. Egy nagy terembe vitték, letették egy székre a terített asztalhoz.

• Az én nevem Shin. Végre megérkeztél! – rikkantott fel egy igen jóképű fekete kimonós férfi.
• Hogy mi?! Te vártál engem, de hogyan?! – értetlenkedett a lány.
• Én már nagyon rég óta várlak. Száz, talán kétszáz éve.

• Nem, biztosan összetévesztess valakivel. – tiltakozott.
• Kagome, olyan rég óta várok rád. –
• Ho… honnan tudod a nevem? –
• Hozzátok ide! – ordított a szolgáinak, mire azok egy nagy tekercset hoztak elő.

Az asztalnál ülő ördög olvasni kezdte.

• Tehát feleségül veszlek. – fejezte be az ördögök királya.
• De én nem megyek hozzád! – eszmélt fel a lány.
• Vigyétek a szobájába! – parancsolt Shin az ördögfiókáknak.

Kagomét nagy nehezen elvitték, bezárták a szobájába. A lány leborult az ágyra és csak sírt.

“Nem hagyhatom el magam, meg kell szöknöm.” – törölte le könnyeit, s azzal nekiállt kiutat keresni.

***

• Uram sehol nem találjuk Regina fiát.
• Az a… Nem hagyhatjuk, hogy találkozzon Kagoméval. Bármi áron, de el kell fogni. Keressétek tovább!
• De Shin nagyúr, már mindenhol kerestük.
• Azt mondtam, keressétek! – ordított a kis ördögfiókára.
• Igenis. – felelte az és elindult még húsz alattvalóval.

***

“Itt se, itt se. Az ablak! Az se jó, túl magasan vagyok. Az egyetlen kiút az ajtó, de hogyan?” – kereste a menekülési útvonalat Kagome.

Valaki benyitott, a lány hirtelen megijedt. Háta mögé nézett, leendő férje állt mögötte.

• Nézd, mit hoztam neked. – háta mögül előhúzott egy fekete gyöngysort.
• Nekem nem kell! –
• Ne légy ilyen elutasító. – fel akarta tenni a lány nyakába.
• Ne érj hozzám! – kiáltott, de a lánc, már Kagomén díszelgett.
• Nem bírod leszedni, ez a hatalmam és most már te őrzöd. Valaha az anyámé volt. –

Kagome nem értette, hiszen el is pusztíthatja.

• Nem, nem tudod, és senki más, ha valaki ártó szándékkal közeledik hozzád, pajzsot húz fel. Elvégre vigyáznom kell a jegyesemre. –
• Engedj el hallod, a barátaim sérültek. –
• A barátaid jól vannak, nem hiányzol nekik. –
• Ezt meg, hogy érted?! –
• Látod. – Shin egy gömbre mutatott a szobában Kagome eddig észre sem vette, hogy ott van. A gömbben alakok jelentek meg. A lány közelebb ment, úgy fürkészte az árnyakat. Sango és Miroku egy domboldalon turbékoltak, kicsit távolabb Inuyasha és… Kikiyo.

“Ő mit keres velük?! Inuyasha…” – Kagoménak összeszorult a szíve, hasában görcsöt érzett, már nem érdekelte semmi. Zokogva borult az ágyra. Shin magára hagyta. Végül is elérte célját, azért mutatott Kagoménak ilyet, hogy megtörje, ez sikerült is.

Kagome még mindig sírt, gondolt egyet, felpattant és az ablakhoz szaladt. Letörölte könnyeit és kivetette magát az ablakon, neki már nem számított, hogy meghal. Ha már Inuyasha nem őt választotta, legalább ne kerüljön rossz kezekbe az állítólagos ereje.

Zuhan lefelé, olyan sebesen, hogy fel se fogta mi történt. Egyszer csak lelassult, nem tudta miért, de lelassult, már szinte nem is zuhant. Felnézett és valami igencsak furcsát vett észre, annyira meglepődött, hogy menten elájult. Ismét őrületes sebességgel zuhant lefelé…

Már szembe nézett az ürességgel, teljesen felkészült… amikor valami puhára érkezett. Nem ébredt fel, de érezte nem halt meg, hogy miért nem, azt maga sem tudta. Hirtelen felriadt.

• Bolond lány meg akarsz halni?! – ripakodott egy fiú Kagoméra.
• Ha?! –
• Rám estél. Nem tudom, miért ugrottál ki, de semmi sem ér annyit, hogy feláldozd az életed. -
• A gyöngysor… az meg hogyan kerül hozzád?! – kiáltja el magát, mikor észreveszi a lányon díszelgő nyakláncot.
• Kaptam valakitől… illetve hát… Az a lényeg, hogy nem tudom levenni. –
• Az anyám lánca, add vissza! – már emelte volna a kezét, de ekkor valamitől öt métert repült hátra.

Felnézett látta, hogy a lány körül fehér-arany színű átlátszó gömb van. Még valamin megakadt a szeme. A lánynak szárnyai voltak, nem is akármilyek. Két hatalmas fehér szárny, ami a nap fényében aranyon csillogott.

• Ne… neked szárnyaid vannak. –
• Nem tudom, hogyan. Eredetileg fekete lett volna a házasságom után, de fehér. –
• Te… te vagy az… Kagome? – dadogta a fiú.
• Én igen, de te, kivagy, és honnan ismersz engem? – a fiún lassan megjelent egy szárny pár, ugyanolyan, mint Kagoméé.
• Én Hayate vagyok. Az angyalok királynőjének Reginának a fia. –
• Regináról hallottam, de hogy fia is lett volna, nem említette az a valami. – mondata végét olyan undorral mondta, hogy ökölbe szorult még a keze is.
• Aki feleségül akart venni? –
• Az. –
• Shin, ha nem tévedek. –
• Így hívták, de ha te őt ismered, akkor többet is el tudsz mondani rólam. –
• Előbb te mesélj aztán én. –Mikor Kagome befejezte mondanivalóját, az angyal hercegen volt a sor. – Nos, hol is kezdjem. Édesapám még csecsemőkoromban meghalt, anyám egyedül nevelt, no meg persze a dajkáim. Nyugodtan éltünk, míg egy nap Shin meg nem jelent. Anyámat megölte, több száz angyalt lemészárolt az ördögfiókáival együtt. Az, mind az ő fia. Rád is ez várt volna ördögöket szülni neki életed végéig. Volt egy jóslat, azért jött el Shin, el is vitte, de ez nem érdekes. Nekem már gyerekkorom óta ezt hajtogatják. Feleség, házasodás. Röviden, hozzám jössz, elpusztítjuk Shint és kormányozzuk az országodat. -

Kagome hirtelen nem tudott mit felelni, az a házasságos dolog kicsit megütötte.

• Nézd én, nagyon sajnálom, de már mást szeretek. – megpróbált felállni, de nem járt túl nagy sikerrel. Térdre rogyott és Arccal elterült a földön.
• Had nézzem. – ugrott oda Hayate, felhúzta a lány blúzát.

Kagome hasán egy nagy lyuk éktelenkedett.

• Hát ez meg?! – nézett az ájult lányra – Az eséskor, a kardom, hogy lehetek ennyire bolond?!

Hátára vette a lányt és elindult vele a közeli tóhoz. Mikor odaértek kitisztította a sebet és bekötözte. Kagome blúza elég szakadt volt, a szárnyai miatt, úgyhogy a fiú lecserélte egy fehér selyem topra, ami kihangsúlyozta a lány idomait. Hayate ettől csak még vonzóbbnak találta. Mivel Kagome még mindig nem kelt fel ott éjszakáztak.

***

Reggel Hayate ordibálásra ébredt.

• Kagome! Mit tettél vele?! – rohan felé egy felbőszült szellem, illetve csak félszellem.
• Én, inkább te! Kiugrott egy vár ablakán, gondolom nem ok nélkül. –
• Hogy én, na majd adok én neked. – neki is indult, de egy kéz megállította.
• Biztos meglehet ezt békésen is beszélni. – termett ott Miroku – Még mindig nem vagy jól teljesen. – súgta a hanyounak. – Ki vagy te? – lépett közelebb a szerzetes.
• Kagome! – rohant oda a lányhoz Sango.
• Elájult. – mondta higgadtan Hayate és intett a többieknek, hogy ők is jöjjenek.
• Miért tartod az öledben?! – mordult rá Inuyasha mikor már ott ült a fiú mellett.
• Ő lesz a feleségem. Miért ne tarthatnám az ölemben? – kijelentését döbbent csönd fogadta.
• Feleség?! Nem lesz a feleséged, arra mérget vehetsz! – kiáltott Inuyasha, de Miroku lecsöndesítette.
• Mégis mi történt egészen pontosa és miért van Kagoménak szárnya? -

Hayate mindenről beszámolt, még a Kikiyos részről is. Ezt Sango tisztázta is és végül arra jutottak, hogy az egész Shin műve volt. Kagome lassan ébredezni kezdett. Elkezdett köhögni, száján vér csordult ki.

• Inu… Inuyasha. –
• Itt vagyok. – fogta meg a lány kezét. Sippo is odaugrott.
• I… Inuyasha… -
• S… pihenned kell. –

Hayaténak ez az egész jelenet nagyon nem tetszett.

Kagome összeszorította fogait, teste fényárban úszott. A fény kihunyt, a lány felült. Levette a kötést, már semmi baja se volt, a vágás teljesen eltűnt, beforrasztotta.

• Ezt meg, hogyan csináltad? – szólalt meg a szerzetes.
• Nem tudom, de most már jobb. – mosolygott, mindent hallott, tudta, hogy a gömb nem a valóságot mutatta.

Lassan felállt, megigazgatta szárnytollait, mire a két hatalmas szárny eltűnt, majd Inuyashához fordult.

• El kell mennünk vele, amíg le nem győzzük Shint. –
• De Kagome, az, az alak, én nem dolgozom együtt vele. És ha még egyszer a közeledbe megy, én megölöm. –
• Ó csak nem féltékeny. – vigyorgott Hayate.
• Én?! Erre nem! De nem hagyom, hogy el vidd, ő a mi házi szilánkdetektorunk. –
• Ajaj ez nekem nagyon ismerős. – súgta Miroku a szellemirtó lánynak.
• Hogy mit mondtál?! Én nem vagyok senkinek a szilánkdetektora! –
• Nem úgy értettem, én csak azt mondtam, hogy nem vagyok szerelmes egy ilyen hisztis fruskába. –
• Nem, tényleg nem. Arról van szó Hayate, hogy ezt a szűkagyú idiótát egy másik nő érdekli. –
• Már értem, akkor semmi gond velem jöhetsz. – ragadta meg Kagome kezét.
• Nem, nem megy sehova! Veled meg végképp nem! – állt a lány elé Inuyasha és oltalmazólak a háta mögé tolta.
• Hayate. – lökte félre Kagome a hanyout – Először is tulajdonképpen hová akarsz vinni? –
• Velem jössz Angyal földre. –
• Rendben, de ők is velünk jönnek. –
• Nem, nem szállítunk potyautasokat. – Sango és Sippo erre a mondatra olyan csúnya szemekkel nézett a fiúra, mintha az lehordta volna őket a sárga földig.
• Nélkülük nem megyek! – mondta határozottan karba tett kézzel.
• Na jó. –
• Akkor holnap indulunk. Inuyasha?! – nézett körbe a lány – Hová lett? –
• Biztos megint haragos. – tette Kagome vállára a kezét.
• Haragos?! – Kagome elrohant az erdő irányába.
• Na gyerünk, álljunk neki tábort verni. – utasította a két fiút Sango, azok elmentek tűzifáért.

***

• Inuyasha! Inuyasha! Hol vagy?! Gyere már elő ez annyira gyerekes! – Kagome megpillantotta egy fa tetején a keresett személyt. – Inuyasha. –
• Mi van, miért jöttél. Az, az angyal elengedett? – gúnyolódott.
• Hogy lehetsz ilyen?! Én csak… Miért zavar ennyire, hogy velünk tart? –
• Ez megint olyan, mint Kouga, őt véded. –
• Nem védem, ne legyél már ennyire féltékeny! –
• Féltékeny, jó vicc. – nevetett erőltetetten.
• Miért zavar ez ennyire?! –
• Egyáltalán nem zavar! – kiáltott a hanyou most már vörös fejjel.
• Remek ezt megbeszéltük. Gyere, visszamegyünk. – a hanyou nagy nehezen végül is visszament Kagoméval.

A tábornál már mindenki aludt. Még hallották, hogy Miroku elejt álmában egy “leszel a gyermekeim anyját” aztán ismét csönd honolt. Inuyasha és Kagome leültek a tűz mellé. A hanyou még mindig durcás arcot vágott és tüntetően nem nézett a lányra. Kagome már nagyon álmos volt így a fiú vállára dőlt és elaludt. Inuyasha arca meglágyult, mosolyogva nézte az alvó lányt.

“Olyan szép, nagyon hasonlít Kikiyora… de talán még nála is szebb.” – gondolta és egész éjjel Őrizte a lány álmát.

***

Másnap reggel korán továbbálltak és egész nap meneteltek, ami igen fárasztó volt. Mikor egy faluhoz értek szörnyű látvány fogadta őket. Mindenhol halott és sebesült emberek. Vagy száz szellem egy kupacban mészárolta az embereket. Amint észre vették a kis csapatot nekik rontottak. Mindenki elővette fegyverét és kaszabolta a démonokat. Inuyasha nem használhatta a szélbordát, hiszen emberek is voltak a terepen. Kagome meglátott egy kisfiút, akit vagy tíz szellem üldöz az erdő felé. Meg fogta hátizsákját és rohant utána segíteni. Egy nyilával leterített négy szellemet. A többi most figyelt csak fel rá és neki estek a lánynak. Kagome sok sebet szerzett. De még egy nyilat kifeszített és ezzel elintézte a maradék szellemet is. Odarohant a kisfiúhoz, aki meghökkenve nézte az eseményeket.

• Nem esett semmi bajod? –
• Nem. – motyogta.
• Figyelj, most elbújunk abba a barlangba. – Kagoménak már nem volt több nyila, így hát jobbnak látta megvárni Inuyashát.

Behúzódtak egy barlangba, és onnét figyelték az előttük köröző démonokat.

• Figyelj csa… Hová tűntél? – Kagome szeme sehol se látta a kisfiút.

Kifutott a barlangból és keresni kezdte, ám ez nem volt jó ötlet egy démon azonnal kiszúrta és üldözőbe vette a lányt.

• Ne fuss el! – recsegte – Meghívlak vacsorának! –

Kagome csak futott, ahogy a lába bírta egyszer csak egy nagy szakadék keresztezte útját. Megpróbált lefékezni, de beleesett és mikor földet ért eszméletét vesztette.

***

Hűvös volt az éjszaka. Kagomét rázta a hideg, lassan feltápászkodott. Bőrébe belemart a szél. Ekkor nagy fehér szárnyai ismét megjelentek és betakarták testét. Felrepülhetett volna, de egyszerűen nem tudott. Valamiért nem ment, lelkileg nem volt hozzá ereje. Eléggé össze volt zavarodva. Úgy döntött meghúzza magét éjszakára.

***

• Jól aludtál kiscicám? –
• Shin?! – Kagome egyből felugrott és a kijárat felé vette az irányt.
• Hová sietsz? – termett előtte a jóképű démon.
• Mit akarsz itt?! –
• Tudod, nagyon édes vagy ám, amikor alszol. – feszítette tovább a húrt.

• Nem egészen. Még nem viszlek magammal, én várok rád édesem. – megfogta Kagome ébenfekete haját és beleszippantott – Még mindig finom illatod van. -
• Ne érj hozzám, undorító vagy. –
• Még mindig ilyen heves, jól emlékeztem, tudod három nap az, sok idő. Mindegy végül, úgyis nálam kötsz ki. – újával csettintett egyet, Kagome a fejéhez kapott, nem tudta mi történik – Majd legközelebb – azzal felszívódott.
• Kagome! Kagome! – ordítozott Inuyasha.
• Hm?! Itt vagyok! – kiáltott vissza az ismét szárnytalan lány – Lent! Itt vagyok lent! –
• Majd én felhozom. – mondta Hayate és már indult is.

Mikor felért a lánnyal letette a földre.

• A kisfiú, egy kisfiú! – próbálta megértetni társaival, hogy meg kell keresnie a kisfiút.
• Erre gondolsz itt? – és Inuyasha háta mögül előlépett a tegnapi gyerek – Ő vezetett ide minket.
• Hát jól vagy! – ugrott oda a kisfiúhoz.
• Nekem semmi bajom, de most már vissza kell mennem apámhoz. Köszönöm, hogy megmentettél. – azzal el is tűnt.
• Furcsa egy gyerek. – nézett utána Miroku.
• Az, de most tovább kell mennünk. Jól vagy kedvesem? – fogta meg Kagome kezét Hayate.
• Jó… - de nem tudta befejezni, mert Inuyasha kardját kivonva lökte félre Hayatét.
• Semmi baj Inuyasha. – nyugtatta meg Kagome.

Nagy nehezen tovább indultak. Az utat hasonló féltékenységi jelenetek lassították. Hayate bókolt Kagoménak, Inuyasha meg kicsit hevesen reagált rá. Kagome és Hayate egész jól elvoltak. A lánynak bár Inuyashát szerette, imponált, hogy Hayate ilyen nyíltan felvállalja az érzéseit.

***

• Tessék már megint elment vele! – mérgelődött Inuyasha.
• Csak gyógynövényekért mentek. Megint sikeresen összekaszaboltattad magad. Különben is, ha ennyire zavar miért nem teszel ellene valamit. – csitította Sango.
• Miért nem mondod meg Kagoménak, hogy szereted. Ő is szeret téged. – ugrott a hanyou vállára Sippo, de ezt nem kellett volna, mivel egy hatalmas púp lett a jutalma.
• Milyen őszinte. Végül is igaza van. – súgta Miroku a démonirtó lány fülébe.
• Inuyasha úgyse vallja be. Tudod milyen önfejű, de ha ez így megy tovább nem lesz jó vége. –
• Mit susmorogtok ti ott?! –
• Semmi! – mentegetőzött Sango, tudta milyen az, ha Inuyasha mérges.

***

• Ne! – tért ki Kagome egy csók elől – Mondtam már, hogy valaki mást szeretek. –
• Azt a korcsot mi?! – ordított Hayate.
• Nem korcs! –
• Akkor őt! – Kagome ebbe belepirult – Nem érdemel meg téged! Velem jöhetnél, mindent megadnák neked! –
• De nekem nem kell! Sajnálom, de nem szeretlek. – az utolsó mondatot már suttogva mondta, hangjában érződött, hogy tényleg bánja.
• Engem ne sajnálj! … Nem akartam ezt a módszert használni… Én próbáltam szépen, nem ment, akkor legyen! Csak magadnak köszönheted! – kiáltotta, majd két angyal jelen meg.

Szárnyuk nem volt olyan nagy, mint Kagoméé, sőt eleve jóval kisebbek voltak. Kb. akkorák, mint az ördögfiókák. Megragadták Kagomét karjainál fogva, aki ekkor már ájultan hevert a földön Hayate igéjétől. Felemelkedtek a magasba és eltűntek a felhők között.

***

• Hol van már ennyi ideig?! –
• Nyugodj meg Inuyasha. Biztos mindjárt itt lesz. –
• Nem vagyok ideges! –
• Nem valóban nem. –
• Na jó, ebből elegem van. Megkeresem! –
• De hisz alig állsz a lábadon. –
• Fhe! Pár karcolástól nekem még semmi bajom. – közölte lenézően és elindult az erdő felé.

Követte Kagome illatát. Egyszer csak elakadt. Az illat nem ment tovább. Felnézet az ekkor már sötét égre.

“De hiszen ez… Felfelé?! Kagome még nem tudja használni a szárnyait. És mi ez?! Még két angyal… Elvitték!” - gondolta, majd szaladt előre, amerre fent érezte az illatot. - “Halványan ugyan, de érzem… egyelőre.”

***

• Hol vagyok?! – riad fel a lány.
• Az országodban. – felel higgadtan Hayate és már vagy századszorra, de végigméri Kagomét.
• Miért hoztál ide? – ült fel az ágyból.
• Természetesen, hogy feleségül vegyelek. –
• Mondtam már, hogy nem megyek hozzád! – kiabálta most már, de olyan hangerővel, hogy két szolgálólány rohan be.
• Mi a baj fenség? – borultak térdre.
• Az úrnőt megátkozta egy gonosz félszellem. Most azt hiszi szerelmes belé. –
• Miket hablatyolsz itt össze. –
• Látjátok, még most is a varázs hatása alatt áll. Az a hanyou megpróbálja majd elrabolni… -
• De hiszen te vagy az, aki elrabolt engem! –
• Fürdessétek meg és adjátok rá az esküvői ruhát. – intett Hayate a szolgálóknak, majd kiment a teremből.
• Erre felség. –
• Nem megyek én sehová, esküvői ruháról meg szó sem lehet! Nem megyek hozzá ehhez a pszihopata, elmebeteg őrülthöz! – ordítozott Kagome
• Már értelmetlen szavakat is zagyvál. Jaj őfelsége. – sóhajtozott az egyik angyalhölgy.

***

• Kész van már? – rontott be Hayate.
• Bocsásson meg Hayate herceg, de nem tudtunk vele dűlőre jutni. Valamilyen erőtér védi. –
• Had nézzem! … Ez nem angyali, nem tudom megszűntetni… Hát persze! Hiszen egy miko reinkarnációja is. Kifelé! – ordított a szolgálókra, majd miután azok elmentek Kagoméhez fordult és lágy hangon megszólalt – Miért teszed ezt velem? Szeretlek. –
• Ha szeretsz, elengedsz. Én Inuyashát szeretem. –
• Nem hagyom, hogy az övé légy! Az enyém vagy, így lett megírva! Hozzám jössz feleségül! – kelt ki megint magából.
• Engedj el, kérlek. – hallatszott a lány hangja miközben könnyeivel küzdött.
• Nem engedlek! Vagy az enyém leszel, vagy senki másé! –

Ekkor toppan be Inuyasha, nyomában egy rakat angyallal.

• I- Inuyasha – nyögte a lány, majd aléltan csuklott az ágyra.

Túl sok energiát használt el a védőpajzshoz.

• Ez az, az alak, aki bántja hercegnőtöket! –

A feldühödött nép, mind a hanyounak támadott, aki próbált eljutni Kagoméhoz. Hayate vállára kapta a lányt, aki, körül már nem volt pajzs. Levitte a kápolnába és magukra reteszelte az ajtót.

• Örökké együtt leszünk majd, meglátod! – és egy tőrt húzott elő.

Először saját hasába szúrta, majd még utolsó erejével közeledett a lányhoz, de a lány körül megjelent egy fekete védőburok. Ekkor rontott be Inuyasha és félrelökte a megőrült Hayatét. Az nem kelt fel többet.

“Ideje indulni, ha az angyalok magukhoz térnek bajban leszünk.” – gondolta és már el is indult Kagoméval a karjában.

***

• Hát ti? – döbben le Miroku.
• Úristen. Mi történt?! – futott oda Sango.
• Az a szerencsétlen teljesen megőrült. Megölte magát és Kagoméval is majdnem végzett. – kezdte Inuyasha.
• Gondolom akkor kosarat kapott. – folytatta Miroku.
• De elég határozott kosarat. – fejezte be végül Sango.

Inuyasha ezt végig gondolva nagyon boldog volt, hisz tényleg féltékeny volt Kagoméra.

• Kagome! – rohan oda Sippo – Mi történt? –
• Semmi vészes. Csak ki kell aludnia magát. – nyugtatták meg és eltették magukat holnapra.

Inuyasha még sokáig nézte az ölében szendergő lányt, majd ő is elaludt.

***

“Shin… megvédett.” – töprengett Kagome.

• Hát felébredtél. –
• Inuyasha… - mondta vontatottan Kagome – sajnálom, hogy aggódtál.
• Én nem aggódtam – fordult el – csak elég nehéz vagy. Vártam, hogy felébredj, már teljesen elzsibbadt a lábam és én…
• Inuyasha. Köszönöm.

A hanyou rámosolygott a lányra. Nagyon aggódott érte és örült, hogy jól van.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK