Egymásratalálás
Olyan sötét éjszaka volt, hogy még a Hold se bújt elő sűrű felhőtakarója mögül. Világítatlanul maradtak az egyébként is sötét erdők, vészes félhomály borult a tájakra. Minden gyanús, félelmetes neszt elnyelt a sötét Éjszaka.
A keserves nyögés sem hallatszott messzire, ahogy a fekete hajú férfi vérző testét vonszolta a puha avaron, szörnyű kínokat kiállva.
Oldalából, mellkasából és nyakából szivárgott, sőt, néha előspriccel a halványpiros vér amitől a fiatal felszisszent. Arca, ébenfekete haja már tiszta vér volt, vörös ruháit a vér tovább sötétítette.
Nem bírta tovább; egy fának vetette a hátát és felnézett az égre.
Túl sok volt még hajnalig.
Inuyasha éppen emberi alakjában volt, ahogy a felhős eget kémlelte. Testében fájdalommal, lelkében jeges undorral és bosszúvággyal.
Legyőzték Narakut, igen, sikerült. Megkönnyebbülten tértek hát haza a nagy csatából: Miroku és Sango szerelmesen fogva egymás kezét vettek tőlük búcsút. Hamarosan Shippo is útjára eredt, és Inuyasha egyedül maradt Kagoméval. Sokszor gondolt arra, hogy a hatalmas harc után elmondja neki érzelmeit, de félt, a lány úgyse értené meg. Vagy talán van is valakije.
Kagome is sokszor törte a fejét, hogyan mondhatná el a féldémonnak, hogy mennyire szereti is őt; de félt. Most, hogy megvolt az Ékkő, sietniük kellett vissza a faluba hogy átadják Kaedenek és hogy Kagome végleg visszatérjen a saját idejébe.
Egy sűrű erdőn vágtak át, azon a végzetes éjszaka napnyugtáján . Fel sem fogták szinte, mi történt.
Shessomaru toppant elébük és jeges tekintettel mérte fel őket.
- Add ide a nőt szólt öccséhez.
- Megvesztél?! Miért kéne neked hirtelen? ugrott Inu Kagome elé, hogy megvédje.
- Add. Át suttogta Sess, és megsuhintotta a kardját. A penge percre pontosan akkor vágott Inuyasha testébe, mikor a Nap utolsó sugarai is lehanyatlottak.
A féldémon, aki erre az éjszakára emberré változott, felüvöltött kínjában. A piros vér előszökött testéből és ő térdre rogyott, átkozva szerencsétlen sorsát eszében sem volt, hogy most egy OLYAN éjszaka van, hisz mindvégig arra gondolt, hogyan mondja meg Kagoménak .
De most már késő volt. Szemei előtt kezdtek elmosódni a dolgok, ahogy bátyja a közelébe lépett.
- Az enyém lesz a nő. És az ékkő is suttogta Sess gyűlöletteljesen, és a megkövült Kagoméra nézett, majd, mielőtt a lány meg tudott volna mozdulni, elkapta a csuklóját és magához rántotta.
- ÁLLJ, TE SZEMÉT NE MERD BÁNTANI!!! üvöltötte Inuyasha, de nem bírta folytatni, ahogy a vér előbuggyant a száján. Csak Kagome kétségbeesett sikoltása csengett a fülében, de mire felnézett, azok ketten sehol se voltak
- Hova viszel te aljas?! Hogy merted ezt tenni Inuyashával?! sikoltotta hisztérikusan Kagome Sess karjaiban ahogy az egy elhagyott szentély felé vonszolta őt.
- Csend legyen.
- ENGEDJ EL!!!
Shessomaru hirtelen megfordult, elkapta a lány tarkóját és száját szorosan a szájára szorította.
Kagome szemei kitágultak és teljesen elvörösödött, ahogy akaratlanul is a másikhoz simult a csók közben, nem is törődve, hogy Sess hegyes metszőfogai felsértik az ajkait.
- Gyere szólt hűvösen a férfi a csók után, és tovább vonszolta a meglepett lányt.
A szentély hűvös volt, dohos és üres, csak egy tatami volt az egyik sarkában lefektetve.
- Vedd le a ruháid szólt hűvösen Shessomaru, és Kagme összerezzent, abbahagyva az elhagyatott szentély tanulmányozását. Nem akarta mutatni, mennyire megijedt.
- Tessék?!
- Ne akard, hogy én tegyem , de Shessomaru már cselekedett is: karmaival felhasította Kagome blúzát, ami alól kivillant a melltartó de az is szétpattant egyetlen perc múlva, felfedve a lány melleit.
- Ne! sikkantotta ijedten, és el akart fordulni, de Shessomaru megragadta ismét a csuklóját, és a füléhez hajolva ezt suttogta:
- Mindig is szerettelek, Kagome, mert te más vagy, mint az emberek. Te egy igazi papnő vagy, és most, hogy nálad van az ékkő, azzal együtt a testedet is nekem adhatod.
Azzal lelökte a rémült lányt a tatamira, és letérdelt ő is.
- Ne - suttogta Kagome félénken, és hasára fordult, hogy elmeneküljön, de Shessomaru erősen megragadta a lány csípőjét, és a mellkasához rántotta a lányt.
Kagoménak a lélegzete is elállt, ahogy meghallotta Sess szívét dobogni . És valahogy amikor a férfi gyöngéden simogatni kezdte a haját, arcát, majd a hasát .Már nem is félt annyira, és a testében bizsergés áradt szét.
És, azon a holdtalan éjszakán, Kagome hangos, ijedt sikoltása rázta meg az erdőt, amikor Shessomaruval eggyé váltak. A lány kétségbeesetten zihálta:
- Inu..yasha.. Inuyasha.. segíts. Nem akarom ! Nem !
Hangja egyre gyöngébben, megtöröttebben szűrődött ki a szentélyből és az utolsó néhány, forró ritmusra már hangosan és kéjesen nyögdécselt Shessomaru alatt, bár könnyek folytak végig az arcán.
Inu félig holtan feküdt a fa törzsének döntve hátát. Fogalma sem volt, mikor lesz napkelte vagy hogy megéri-e egyáltalán. De szeméből, szinte magától, egy könnycsepp szökött ki.
Ő maga sem értette. Hisz sosem szokott sírni.
Folyt. Köv.~
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum