Ezt a fanfictiont Kagome fanoknak ajánom.

Egy az igaz szerelem II. – Régi barát

Lassan két hét telt el azóta, hogy Kagome ismét velük van. Közben mindenfelé mentek, és ahogy ez várható volt Kagoménak haza kellett mennie. Persze ez nem olyan egyszerű…

• Most nem szöksz meg előlem! - hallatszott egy morcos fiú hangja.
• Inuyasha haza kell mennem, már rég nem jártam otthon, biztos aggódnak. –

Mivel a lány látta Inuyasha nem tágít, drasztikus módszert kellett alkalmaznia:

• Fekszik! – a fiú e szóra a földnek vágódott és nyekkent egyet.
• Miért? – kesergett, de a lány már nem figyelt rá. Beugrott a kútba.

Mikor kimászott a kútból már otthon volt. Bement a házukba, felbaktatott a szobájába, majd neki állt tanulni. Elnyomta az álom. Reggel madárcsicsergésre ébredt. “Elkések” – ordított magában. Lerohant a lépcsőn.

• Kagome te itthon vagy? – kérdezte édesanyja.
• Tegnap jöttem, csak már késő volt. – mondta, felkapta táskáját és már rohant is a suliba.

***

• Elkésett! –
• Elnézést tanár úr. – mondta és leült a helyére.

Felnézett majd döbbenten vette észre, hogy mellette egy új diák ül. Az megszólítja:

• Szia az én nevem Asuke. –
• Szia én Kagome vagyok. – mutatkozott be kicsit megilletődve.
• Gyönyörű név akárcsak a viselője. – mosolygott a fiú.

Kagome ebbe a kijelentésbe belepirult, fura érzése volt a fiúval kapcsolatban. Érzett valamit, de nem tudta, hogy mit. A többi tanítási óra alatt nem igazán beszélgettek.

Telt az idő, kicsengettek az utolsó óráról is. Kagome a barátnőivel beszélgetett:

• Milyen helyes Asuke, te mázlista. – nézett irigykedve Eri Kagoméra.
• Ez is téged szúrt ki. – fűzte tovább Yuka.
• Ezt meg honnan veszitek, csak bemutatkozott. – mentegetőzött Kagome.
• Rajtad kívül még senkivel sem beszélt. –magyarázta Ayumi.

Kagome, hogy elszabaduljon barátnői vallatásáról, azt mondta: fáj a mellkasa és elrohant.

A további három nap is hasonló bókokkal telt el Asuke részéről, ami Houjonak fel is tűnt. Féltékeny volt, de nem mutatta.

Kagoménak vissza kellett mennie a középkorba. Inuyasha már türelmetlenül várta, hiányzott neki a lány. Mikor megérezte a lány finom illatát már indult vissza a Kaeldéhez. Tudta Kagome odamegy elsőnek.

Délután elindultak ékkőszilánkokat keresni. Már jó ideje mehettek, mikor Kagome felkiáltott:

• Ékkőszilánkot érzek! –
• Gyerünk! – vette komolyabbra a figurát a kis csapat.

Mire odaértek szörnyű látvány fogadta őket. Mindenütt halott emberek. A falu közepén egy hatalmas szellem. Szeme pirosan izzott, egy pillanatra meghökkent:

• Kagome. – suttogta, de Inuyasha érzékeny fülei még hallották.
• Hogy? – nézett élesen a hanyou. – Honnan ismered?

Sangoék értetlenül néztek Inuyashára. A démon csak állt ott, nem támadott, csak állt.

• Valami nem stimmel, nincs vérszaga. – mondta Inuyasha. – Nem ő volt. “Az illata olyan ismerős” - gondolta

A szellem kihasználta Inuyasha tétovázását és elfutott. Ekkor jelent meg Naraku és az a gúnyos kacaj, ami mindig körbelengte. A kis csapat nekirontott. Naraku sorra védte ki a csapásokat. Mindenkit harcképtelenné tett. Már csak Kagome volt hátra. Megállt előtte, csapásra készítette karját, de nem támadott, csak állt és a szemébe nézett, majd elfordult, elütötte magától a lányt, hogy az a földre esett, de nem lett komolyabb baja. Amilyen hirtelen jött, úgy távozott is. Sokáig emésztette a gondolat, hogy miért nem végzett vele.

Kagome nagy nehezen feltápászkodott. Odafutott a többiekhez és szólt Kirarának, hogy vigye őket Kaelde anyóhoz.

Mikor odaértek Kaede ellátta a sebeiket. Sippo már nagyon aggódott, föl-le mászkált. Kaede elküldte a lányt, gyógynövényeket szedni, mert már fogyóban volt a készlet.

Kagome már vagy fél órája barangolt az erdőben, jó messzire járt már a falutól. Ekkor egy férfi ugrott be elé. Kagome megijedt, megpróbált kiutat keresni, de bekerítették. A vezér előlépett:

• Nem is olyan rossz zsákmány. – méregette a félelemmel teli lányt – Magunkkal visszük! –
• Nem visztek ti engem sehová! – rángatózva próbált kiszabadulni a két bandita szorításából, ám azok nem engedtek.
• Milyen bátor. – majd pofonvágta a lányt.

Kagome a képébe köpött, ellenezte ezt a viselkedést, de undorodott az alaktól és ezt szóvá is tette.

• No lám csak. - mondta higgadtan a rablóvezér letörölve arcát és intett híveinek, hogy induljanak.

Tábortűz ég, nagy a jókedv. Sok férfi dalolászik, hiszen a zsákmány tömérdek, gondtalanok. Egyszer egy mély ámde lágy hang szólal:

• Még szakét! -

Egy lány ballag oda lábán lánc, kezében egy kancsó. Megvetően néz le a férfira, aki az imént a szakét kérte és önt neki. A férfi elmosolyodik. Rácsap egyet a lány fenekére. Az visszafordul, és egy pofonnal jutalmazta volna a fenekét ért találatot, de kezét megfogták mielőtt célt ért volna, és gyomron rúgták. A lány térdre rogyott, de nem sírt, nem adta meg ezt az örömöt a banditáknak. Felállt, hogy véghez vigye tevét, de a vezér megrántotta a láncot, aminek vége a lány lábához volt kötve. Újra a földön találta magát, de most meg sem próbált felállni. Túl fájdalmas lett volna neki. A férfi odalépett hozzá, hajánál fogva felhúzta. Erővel megcsókolta, majd a fülébe súgta:

• Tudd, hogy hol van a helyed! – nevetett – Ugye Kagome a neved? -
• Undorító, mocskos féreg! – nyögte Kagome.
• Túl bátor vagy! – majd ismét a porba lökte a lányt.
• Ez az, a dicső Hatami! – kiáltott egy részeg katona.

A többiek ezen csak röhögtek. Lassan mindenki elaludt. Az éjszakában csak egy zaj hallatszott. Kagome volt az, aki buzgón próbálta leverni láncait egy nagyobb kővel. Halk volt, de nem eléggé. A férfi felállt, oda lopódzott a lányhoz és megszólalt:

• Ne is próbálkozz. Törhetetlen, sárkányfogból készült. – közelebb hajolt Kagoméhoz, most nem az-az erőszakos bandita volt, hanem gyengéd és kedves hangon szólt a lányhoz.

Kagome már készült egy újabb ütésre, de nem jött, Hatami csak ült mellette. Levette kimonóját, és a lányra terítette, mert az, libabőrös volt.

• Mit csinálsz? – lepődött meg Kagome
• Fázol nem? –
• Nem szorulok rád, majd félrelökte a meleg ruhadarabot.

Nehezére esett megválnia tőle, mert tényleg nagyon fázott, de a büszkesége előbbre való volt.

• Nem gondolod, hogy előnyödre válna, ha nem játszanád meg itt a harcos amazont. Törékeny vagy. –
• A barátaim értem jönnek és elvisznek innen. – nyugtatta magát Kagome, de ő maga is tudta, hogy Inuyasháéknak súlyos sérüléseik vannak. Úgyhogy még egy darabig itt marad.
• A barátaid? Feh! Akkor mért akarsz megszökni, hiszen barátaid így is-úgy is érted jönnek? – húzta ravasz vigyorra a száját. – Mindenesetre ameddig itt maradsz, megjegyzem ez egy huzamosabb idő lesz jobb, ha engedelmeskedsz. Mert ha feldühítesz megöllek. Megértetted! –

Kagome nem szólt, csak gyilkos pillantást vetett a fiúra.

• Nem is vártam mást. – mondta Hatami, hátradőlt és nézte a csillagokat.

Kagome még sokáig ült ott némán. Hirtelen fájdalom hasított a fejébe. Olyan kimerült volt, hogy eldőlt, mint egy krumplis zsák. Hatami gondoskodva felemelte a lányt a tűz mellé fektette oda, ahol ő szokott aludni és gondosan betakargatta.

Kagome felébred. Mindenki őt figyeli. Feláll, megszeppenve veszi észre, hogy rajta van Hatami kimonója.

• Úrnő, parancsol valamit? – kérdezte az egyik bandita
• Tessék? – riadt fel Kagome
• Kisasszony, ön a főnök asszonya. –
• HOGY MI? NEM, FÉLREÉRTÉS! ÉN NEM TUDOM MIT KERESETT AZ RAJTAM, NEM IS EMLÉKSZEM, HOGY KERÜLTEM IDE! – kiabált dühösen a lány.

Ekkor megjelent Hatami:

• Ez a lány nem az asszonyom. Összeesett, ezért fektettem oda. Ha meghalna, nem lenne, ki felszolgálja a szakét. – megint azon a kemény hangján beszélt. – Látom már jól vagy, akkor indulhatunk tovább!

A kóceráj elindult és megint úgy bántak Kagoméval, mint egy cseléddel. Már jó ideje mehettek. Egy démon csapott le rájuk. Már szinte mindenkit leterített, mikor a vezér. Levágta a fejét. Ezzel vége volt, de mindenki súlyos sérüléseket szenvedett. Kagome végignézett a bandán, akik félholtan hevertek a mezőn. Nem tudta mit tegyen, végül úgy döntött ellátja a sebesülteket. Majdnem végzett, már csak Hatami volt hátra. Odalépett hozzá, letérdelt mellé, bekötözte a sebeit. Az a kezéhez kapott. A lány ijedten nézett a szemeibe.

• Miért? – kérdezte szaggatottan.

Kagome nem válaszolt. Miután végzett leverte láncait Hatami kardjával, felkapta táskáját, és elindult. Nem tudta merre megy, vagy hová lyukad ki, csak ment, ment magabiztosan.

Egy tópartra ért. Gyönyörű látványt nyújtott. Madarak repkedtek mindenfelé, mókusok játszadoztak a parton. Nagyon fáradt volt már így lefeküdt. Nyomban el is aludt.

Reggel mikor felébredt levetkőzött és elment fürödni. Már fél órája lubickolt a hűs vízben, leült a tóban ott ahol még kilátszott a válla. És gondolkozott:

“Vajon, hogy jutok innen haza. Azt sem tudom, merre induljak. Mellesleg nem lenne jó újra összetalálkozni Hatamival, ha egy darabban akarok maradni. Inuyasha… vajon, hogy lehet?”

Kagome nem is sejtette, hogy figyeli őt valaki. A bokrok között egy ember figyelte, nézte a lány kecses vállait. Miután Kagome kimászott felöltözött. Újra frissen, elindult valamerre, bízva a vak szerencsében. Nem ment sokáig sikítást hallott. Elkezdett futni a hang felé. Egy kislányt pillantott meg, akit egy szellem üldözött. Felajzotta íját, célzott és lőtt. A démon 1000 darabban ért földet. Kagome aggódva odaszaladt a lányhoz. Megkönnyebbülve vette észre nincsen semmi baja.

• Hogy hívnak? – mosolygott a gyerekre.
• Sayonak. –
• Hol van a családod? –

A kislány nyugatnak mutatott. Kagome kézen fogta és elindult vele.

Fura volt egy szellemmel sem találkoztak. 2 nap múlva megérkeztek Sayo falujába. Ott szétváltak, kicsit nehezen, mert megszerették egymást. Kagome kapott ételt, mert megmentette Sayot. Aznap a faluban aludt, reggel eligazítást kért:

• Mi nem tudjuk, de van a fogadóban egy vándor súlyos sérülésekkel. Az talán tudna segíteni. -
• Köszönöm. – azzal a lány elszaladt.

Berontott a fogadóba. A főnök el is vezette az idegenhez. Kagome végignézett rajta nagyon meglepődött. Asuke volt az teljes életnagyságban.

• Talán valami baj van? – kérdezte a főnök.
• Nincs, dehogy. – Kagome ellátta a fiú sérüléseit.

Késő este volt már Kagome virrasztott mellette, de végül elaludt.

A fiú lassan kinyitotta a szemét, meglátta a már bóbiskoló lányt, aki eldőlt. Betakargatta, és még sokáig nézte, majd ő is elaludt.

Reggel Kagome felébredt és észrevette, hogy Asuke őt figyeli.

• Mikor ébredtél föl? – kérdezte.
• Már rég, de ez most nem fontos, hogy kerültél a fogadóba. Egy másik házban szálltál meg. –
• Ezt tulajdonképpen én kérdezhetném, és különben is honnan tudod, hogy máshol szálltam meg, és egyáltalán mi történt veled. –
• Már rég óta figyellek. – kezdte kicsit pironkodva – Amíg a faluba értél a kislánnyal én megöltem az útba kerülő szellemeket. Így szereztem a sérüléseket. És hogy kerültem ide? Tulajdonképpen én ide tartozom. Félszellem vagyok, de Inuyashával ellentétben énrajtam nem látszik meg. Nincsenek se kutyafüleim, se semmi más. Ehelyett át tudok változni. –
• Egy pillanat! Honnan ismered te Inuyashát? – kérdezte meglepetten Kagome.
• Hát… szóval… Régi gyerekkori barát. – válaszolta Asuke kicsit félénken.
• Hogy mi? – hökkent meg Kagome.
• Régen nagyon jó barátok voltunk mindig együtt játszottunk. De útjaink szétváltak egy lány miatt. De erről inkább ne beszéljünk. –

Kagome látta Asuke fájdalmas pillantását, így inkább nem erőltette a témát.

• És hogyan kerültél az én koromba? –
• Téged kerestelek. –
• De miért? Egyáltalán honnan ismertél engem. Suli előtt nem láttál. –
• Inuyashával utazol. Meg akartam látogatni, amikor egyedül volt, de akkor megjelentél te… - nem fejezte be inkább talpra szökkent. Már nem is fájtak a sebei, hála Kagoménak. Összeszedelődzködtek és elindultak, mert úgy döntöttek együtt mennek Inuyashaékhoz.

Már mehettek egy ideje, egész jól kijöttek. Asuke bókokkal kedveskedett, az erre elpiruló lánynak. Egyszer csak Asuke megszólal:

• Démonszagot érzek. –
• Szóval te is kutya vagy. –
• Igen, de ez most nem lényeg. Bújj el gyorsan. –
• Dehogy is! Én is harcolok! –
• Nem féltelek. Ismerem az illetőt.

Kagome erre meghökken: “Jól hallottam?” Nem volt ideje ezen gondolkozni, mert már meg is érkezett a szellem. Nem volt se hatalmas, se rémisztő úgy nézett ki, mint egy ember. De öltözete elárulta.

• Add át a lányt! –

Asuke védelmezőleg Kagome elé állt. Nem volt semmi haszna. A szellem egy suhintással arrébb lökte, neki egy fának, így eszméletét vesztette. A lány felismerte Hatami volt az a banditák vezére. Kagome kifeszítette íját, de valami hihetetlen sebességgel lefogta a kezét.

• Naraku azt mondta, ne hagyjalak használni az íjat. –
• Honnan ismered te Narakut? – hallatszott a lány dühös hangja.
• A szövetségese vagyok Hatami. – felelt hidegen, majd felkapta a lányt és felemelkedett vele. Miközben az elájult.

Mikor Asuke felkelt szörnyen fájt a feje. Már mindenre emlékezett.

• Kagome… - mondta elhaló hangon.

Felugrott és elindult Inuyashaék felé segítséget kérni. Mikor megérkezett nem fogadták valami szívélyesen, legalábbis Inuyasha nem. A kis csapat már úton voltak megkeresni Kagomét. Épp tüzet raktak, mikor Asuke megérkezett. Inuyasha még most se ismerte fel.

• Ki vagy te? – morogta Inuyasha.
• Nincs most időm erre. Kagomét elrabolták. Meg kell mentenünk – hadarta.
• Kagomét?! Honnan ismered? Te?! –

Nem folytatták tovább a vitát, mert Sango és Miroku lecsillapították őket. Asuke mindent elmondott, beleértve a szerelmi részt is. Inuyasha erre szörnyen dühös lett.

• Kagomét nem kapod meg. Ő az enyém! – pattant fel. Mindenki őt nézte, nem kis meglepetéssel.
• Szóval szereted. –
• Én, dehogyis! – kapott észbe – Ő csak egy szilánkdetektor!
• Akkor nincs semmi baj. Hisz ha te nem szereted… -
• Hagyd őt békén! Hallod?! –

A vita még sokáig folytatódott, míg elindultak megkeresni Kagomét.

Kagome egy sötét helyen ébredt. Nem tetszett ez neki. Két keze a falhoz volt láncolva. Maga térdelt de azt is elég görcsösen. Egy árny jelent meg.

• Lám, lám felébredtünk? –

Naraku volt az.

• Hogy vagy? – kérdezte, de nem úgy, mint akit tényleg érdekelne. Sokkal inkább gúnyosan.
• Miért hozattál ide? – mondta alig kipréselve magából Kagome, mert elég rossz bőrben volt.
• Na vajon miért? – kacagott Naraku.

Ekkor lépett a terembe Hatami. Odaállt Naraku jobbjára és végigmérte a szenvedő lányt. Az undorral nézett rá.

• Bemutatom Hatamit. Ez meg itt… -
• Már ismerjük egymást, ugye drágám? – húzta ravasz vigyorra a száját Hatami.
• Nem vagyok én senkinek a drágája. Főleg nem egy ilyen felfuvalkodott, beképzelt alaknak nem, mint te! – ordította Kagome kicsit nagyobb lendülettel, mint kellett volna, mert éles fájdalom hasított a fejébe.

Térdre rogyott. Hatami tette ezt vele és ezt Kagome is tudta, érezte. Ugyan ez történt akkor a banditknál.

• Kicsit harcias nem? – szólalt meg Hatami szórakozottan.
• De, túlságosan is. – mosolygott Naraku.

De belül fájt neki, hogy így kell látnia szerelmét. Ám, ezt nem mutathatta ki. Keményen kell bánnia vele.

• Most magatokra hagylak. – tette hozzá és kiment a tömlöcből.

Hatami megfogta a lányt állánál fogva és felemelte.

• Mi az, cicám, hatással vagyok rád? – kérdezte gúnyosan.

A lány válaszra sem méltatta, elfordult. Hatami még látta könnyeit. Ettől még boldogabb lett.

• Csak nem vagyunk egy kicsit szomorúak? – húzta mosolyra a száját.

Kagome erre már nagyon dühös volt. Fogta magát és olyan pofont levágott volna a fiúnak, de a láncok félúton megállították a kezét.

• Ismerős nem. Ezek ugyan azok a láncok, amiket a tolvajtáborban használtam, csak én tudom levenni őket. Ügyes voltál, a kardommal vágtad el. Nagyon ügyes. –
• Miért… Miért voltál banditákkal? Ha Naraku szövetségese vagy, miért álltál össze közönséges banditákkal? A képességeiddel már akkor is eltudtál, volna vinni. Akkor mire kelletek a rablók? –
• Meg kellett, hogy bízz bennem. Ez sikerült is. De jött az a szellem… -
• Akkor csak ezért voltál velem kedves, értem… - mondta kicsit keseredetten.
• Mért mit gondoltál, beléd szerettem? – gúnyolódott Hatami – Nem vagyok olyan, mint Naraku…
• Tessék?! –
• Semmi ez nem fontos. Most az a lényeg, hogy az én kezemben vagy. –

Lehajolt és meg akarta csókolni a lányt, aki vadul rángatózott. Hatami erre dühös lett. Ismét fájdalom nyilallt Kagome fejébe. Arcán látszódott az a borzalmas kín, amit most átél. Hatami újra lehajolt hozzá és a fülébe súgta:

• Meg is ölhetnélek…
• Mért nem teszed meg? – kekeckedett Kagome.

A fiú erre nem tudott mit felelni. Még maga sem tudta mért nem öli meg a lányt.

• Narakunak kellesz. – húzta ki magát.
• Igazán. Nem úgy tűnik. – mosolygott erőltetetten Kagome.

Ő már tudta miért nem öli meg. Hatami már nem nézett a lányra. Nem akarta mutatni gyengeségét. Kagome rá mosolygott tisztán, cseppet sem megvetően.

• Gyere ide, ülj le mellém! –
• Hogy mi?! – lepődött meg a férfi.
• Nem akarsz te engem megölni. Soha se akartál. – felelt Kagome – Tudom. – tette hozzá szelíden.

A fiú tudta mire gondol. Belátta itt már nincs mit tenni. Ha tudja, hát tudja. Leült mellé, nem szólt, csak bambult ki a világba. Kagome lassan elaludt. Hatami ráterítette kimonóját és egész éjszaka gondolkozott.

Reggel, amikor Kagome felébredt magán érezte Hatami tekintetét. “Ez egész este engem figyelt” – gondolta.

• Jó reggelt! – kezdte Kagome
• Felébredtél? – mondta kicsit mogorván Hatami.

Még mindig azon rágta magát, hogy szerethetett bele egy halandóba. “De hiszen ő nem is halandó, annál sokkal több. Legalábbis számomra.” Naraku jelent meg.

• Látom, összemelegedtetek. –

Kagome erre visszadobta Hatami kimonóját a tulajdonosának. Naraku folytatta:

• Ma kiengedlek Hatamival. Ha itt tartalak fogva, meghalsz, mielőtt megzsarolhatnám Inuyashát veled. Apropó, téged keres. Nagyon szerethet. – az utolsó mondatot inkább Hataminak mondta, mintsem a lánynak.

Hatami morgott egyet. Naraku eltűnt a sötétben. A fiú csettintett egyet a láncok, amik eddig Kagomét fogva tartották most eltűntek. A lány a csuklóját fájlalva próbált felállni, de mindig összeesett. Hatami ezt látva ölbe kapta és elszállt vele egy tóhoz.

• Fürödj meg! –mondta
• Tessék? – lepődött meg Kagome.
• Talán nem hallottad? – gorombáskodott
• Előbb menj el! –
• Nem tehetem, én vigyázok rád. –
• Menj el! Ígérem, nem szökök meg. –

A fiú nagy nehezen magára hagyta Kagomét, aki levetkőzött és megfürdött. Miután végzett visszament Hatamihoz.

• Mit keresel itt? –
• Megígértem, hogy visszajövök. –
• Hát nem gondoltam volna, hogy tényleg visszajössz. –
• Akkor mért engedtél el fürödni?
• Nem tudom. Úgy éreztem ez a helyes. –
• Látod én is. –

Leült a fiú mellé. Aki mélyen a szemébe nézett. Közeledett felé, de nem úgy, mint máskor. Megint gyengéd volt és kedves, mint azon az éjszakán. Kagome elfordult. Hatami szemében fájdalom csillant meg.

• Nézd, én valaki mást szeretek. – mondta Kagome sajnálkozóan.
• Értem… Nem mintha azt reméltem volna, hogy megkedveltél… -
• Meg is kedveltelek, de nem úgy. – és a lány egy puszit nyomott a fiú arcára, aki ebbe bele is pirult.
• Jön valaki! – pattant fel.
• Mi?! – értetlenkedett Kagome.

Ekkor megjelent a színen Inuyasha és Asuke. Valamivel később a csapat többi tagja is Kirara hátán. Kagome már rohant volna Inuyashához, de ekkor megjelentek a láncok és ő orra bukott.

• Nem engedhetlek el. – mondta Hatami és látszott rajta, hogy tényleg nem tehet mást.
• Kagome! – kiáltott Asuke és már ott is termett Inuyashával együtt. Ekkor olyasmi történt, amire senki se számított Asuke átváltozott fehér lélekgömbbé és Hatamiba szállt.
• Már hiányoztál. – hallatszott még Asuke hangja, majd az is elhallgatott.

Hatami kivonta kardját és elindult Inuyasha felé.

• Nem bántsátok egymást! – sikította Kagome.

Erre mindketten megtorpan. A lányra néznek, aki körül egy rózsaszín burok jelenik meg, és csak növekszik. Hatamit egy fura érzés fogja el. Érzi, hogy belül dobog valami, a szíve. “Ezt Kagome tette, visszaadta a szívemet.” Amikor már mindnyájan a pajzson belül voltak Kagome összeesett és elájult.

• Te tetted ezt vele! – rohant Inuyasha a megszeppent fiú felé, de az, gyorsaságához híven már Kagomét vette karjaiba.
• Vigyük el innen! – aggodalmaskodott.
• Gyorsan Kaeldéhez! – rohant oda Sango és már vitte is a lányt Kirara hátán.

Mikor odaértek lefektették Kagomét az ágyra. Kaede megvizsgálta a lányt és kiment jelenteni az eredményeket:

• Semmi baja, csak kimerült. Még pihennie kell. –

Mindenki megnyugodott és elvonultak beszélgetni. Inuyasha a lehető legtávolabb húzódott Hatamitól. Kis idő múlva Miroku törte meg a csendet:

• És te! – nézett Hatamira – Miért voltál Kagome-samával?

A fiú mindent elmesélt:

• … és most, hogy visszakaptam a szívemet, már nem kell Narakunak engedelmeskednem. –
• Már értem. Te leláncolod az emberek lelkét. – bólogatott a szerzetes.
• Igen. –
• Még egy kérdés: Mi történt Asukéval. -
• Ő a részem volt, a szívem. Csak Naraku leválasztotta. Most, hogy visszakaptam, már nem irányít.
• Ez eddig oké, de mi történt Kagome és közted? – bukott ki Inuyashából.
• Semmi. – nézett fájdalmasan Hatami..

Lassan elmentek aludni, mert már későre járt. Inuyasha a lány mellett virrasztott egész este és csak mosolygott: “Semmi.”

Kagome kinyitotta a szemét Inuyasha mosolygott rá. Odabújt hozzá és megcsókolta.

• Annyira hiányoztál. – mondta könnyes szemmel a lány.
• Nekem is. – ölelte át szorosan a hanyou.

Így ültek még egy darabig aztán kimentek. Ott már mindenki várta őket. Miroku arcán megjelent az a kaján vigyor, ezért kapott is a fejére Sangótól. Hatami elbúcsúzott. Kagome visszament az iskolába, amit Inuyasha nem vett jó néven.

• Csak három nap. Aztán jövök vissza. – majd egy puszit nyomott a meglepődött fiú arcára és beleugrott a kútba.

Amikor átért. Köszönt családjának, akik már várták. Kagome felment a szobájába és neki állt tanulni, hisz nagyon le volt maradva. Így teltek a napok. Mikor visszamenetre került a sor Kagome bepakolt és már indult is a kúthoz. Beleugrott. Inuyasha már ott várta búskomor arccal, de amint meglátta a lányt széles mosolyra húzta a száját. Visszatértek Kaeldéhez és útnak indultak, de Sippot ott hagyták. Kicsit szomorúak voltak emiatt. De: “Kaland az élet, mire várjunk?”

Folytatás Következik