Köszönöm apám…

Gyönyörű nyári délután volt. Egy kis vízesés kellemes zúgását lehetett hallani, mely elnyomta a közeli madárcsicsergést. A zuhatag egy kis tóban folytatódott, melynek vizét egy patak vitte tovább. A tó körül néhol kőtömbök emelkedtek ki a földből, melyek kellemes árnyékot biztosítottak a kisebb álatoknak. A tavat egy kisebb tisztás határolta, melyet egy erdő vett körül és rejtett el a kíváncsi szemek elől. A tisztáson átszaladó meleg nyári, szellő finom virágillatot sodort magával.

Az egyik kőtömbön egy férfi ült. Hosszú, ezüstszínű haján, mellyel a levegő finoman játszott, néha megcsillantak a nap sugarai. Aranyszínű szemével a tó kristálytiszta vizét nézte, de látszott rajta, hogy gondolatban messze tájakon és más korokban jár. Kifejezéstelen arcán és karjain látszódó vöröses csíkok, homlokán kirajzolódó kék félhold, hegyes fülei és karmai arra utaltak, hogy a férfi nem igazi ember, sőt nem is volt az, mert ereiben tiszta, démoni vér csörgedezett. Egy piros mintákkal díszített, fehér, kétrészes kimonót viselt. Jobb vállát egy hatalmas, szintén fehér prém takarta. Páncélját egy ideje nem hordta, nem volt rá szüksége, mivel már nem volt olyan ellenfele, aki veszélyt jelentett volna rá, de két kardját még mindig az övére kötve hordta.

Még mindig a vizet nézte. Egyszer csak egy fej kezdett kiemelkedni a vízből, tőle nem messze. Egy fiatal, halandó nőé. A démon ránézett. A lánynak éjfekete haja volt és gyönyörű, nagy, mélykék szemei, melyek minden érzelmet elárultak. A férfi és a lány szeme összeforrt egy pillanatra. Majd a lány elmosolyodott, mire a démon arcán is megjelent egy alig látható mosoly. A lány megfordult, és elindult a vízesés felé. Ott megállt, és lassan kiemelkedett a vízből, hogy egész testén érezhesse a rázúduló víz kényeztetését. A férfi követte tekintetével. Egy ideig még nézte a nő kecses, törékeny, de mégis erős alakját, majd újra elmerült gondolataiban.

Visszagondolt az elmúlt tíz évre, hogy mennyit változott az élete, mióta Rin vele tart. Arra, hogy most mit tenne, ha azon a bizonyos napon nem mentette volna meg a lány életét, és ezért nem lenne vele. Erre a gondolatra egy eddig ismeretlen érzés futott át testén, összeszorítva szívét, és arra kényszerítve, hogy ezt azonnal felejtse el. Így rögtön témát váltott, de felmerült benne egy kérdés. Egy kérdés, amire nem tudta a választ, hogy mi volt ez a számára eddig idegen érzés, amit eddig nem ismert.

Ám nem sokáig töprenghetett ezen. Mivel Sesshoumaru kutyadémon volt, még emberi alakjában is kiváló hallása, szaglása és ösztönei voltak. Így jól hallotta a háta mögött, a távoli erdőből kiszűrődő léptek zaját és, és két szellem közeledtét érezte. Ám nem mozdult, még a szeme sem rebbent, hanem tovább nézte a víztükröt. Ismerte a két jövevényt, hiszen ők is a csapathoz tartoztak. Ha ez nem így lett volna, valószínűleg egyik sem élte volna meg a következő órát, mivel a démon azonnal megölte volna őket.

Hirtelen vidám, női kacajt hallott meg, s erre már hátrafordult. Rin szaladt az érkezők felé. A férfi gondolatai közben észre sem vette, ahogy a lány kimászott a vízből, megszárítkozott és felöltözött. Nem megszokott kimonója volt rajta, hanem egy világoskék, gombos rövid ujjú felső és egy sárga szoknya, amiket még Kagométól kapott legutolsó találkozásuk alkalmával. Ez a ruha még jobban kiemelte a lány telt idomait, és jobban is érezte magát benne a nagy hőségben. Sesshoumaru egy ideig zavartan nézte, mivel nem ismerte fel a ruha miatt, aztán visszafordult, és tovább gondolkodott.

Rin a két jövevény felé szaladt. Az egyik egy kétfejű sárkányló volt, nyerge alaposan megrakva tüzifával, a másik pedig egy zöld, békafejű lény, aki alig volt magasabb a lány térdénél, és a sárkány kantárját ráncigálta. Ám kis termete ellenére nagy szája volt, így, mikor a alány már hallótávolságon belül volt, rögtön rákezdett szokásos monológjára, amelyben különböző csípős jelzőkkel fejezte ki nemtetszését a lány viselkedését és halandó származását illetően. Azonban Rin, mint mindig, most sem törődött vele. Odasétált Aunhoz és megsimogatta mindkét fejét, mire a sárkány boldogan rázta meg azokat. Ezután Yakenhez fordult, és kivette kezéből a kantárt, majd elindult a táborhely felé. A sárkány vidáman követte a lányt, mivel nagyon szerette. Közülük csak Rin foglalkozott vele igazából. Nagyon sokszor megsimogatta, beszélt fozzá, sőt néha még egy cuppanós puszit is adott mindkét fejére, aminek Aun nagyon örült. S mikor a lány már nem bírta a sétát, és felült a nyeregbe, gyakran dúdolgatott, ami nyugalommal töltötte meg a levegőt. Azonban ezt a nyugalmat nemcsak a sárkány érezte, de a másik két szellem még magának sem vallotta volna ezt be. Yaken megdermedten nézte őket, neki a sárkány soha sem engedelmeskedett, majd magában szitkozódva elindult utánuk.

Mire feljött a hold, a tűz már javában pattogott, kellemes meleget árasztva a körülötte ülőknek. Egy nagyobb facsoport tövében pihentek meg, mely szélvédett helyet biztosított az amúgy is hűvös estében. Sesshoumaru egy fának támaszkodva ült, a tüzet nézte.Vele szemben a lángok túloldalán Rin feküdt, hátát a tűznek tartva, s így a démonnak is, de nem aludt. Valami miatt nem tudott elaludni, de nem tudta miért.

A férfi még mindig gondolataiba merült, de szemét néha a tűzön túlra vetette, ahol megakadt a lány alakján, így vette észre, hogy Rin megremegett. Halkan feláll, és odasétált a lányhoz. Levette válláról a prémet, és betakarta vele, majd megfordult, visszament a helyére, leült és tovább gondolkodott. Nem vette észre, hogy a lány nem alszik.

Rin tényleg fázott egy kicsit, de nem szólt, s mikor érezte, hogy a férfi betakarja, nem tudta mit csináljon, így nem tett semmit, szótlanul feküdt.

Csak ők ketten voltak a tűz körül, mert Sesshoumaru még naplemente előtt megmondta Yakennek, hogy távol feküdjön tőle, mert a hortyogásától nem tud se aludni, se gondolkodni. A kis szellem egy darabig magában magyarászott valamit, de végül elindult, s magával vitte Aunt is, aki ennek nem örült, de elment vele.

A démon gondolatai között járt, mikor lassan elkezdett lecsukódni a szeme. Elsötétült előtte a kép...a tűz ropogása egyre távolabbról hallattszott...majd megszűnt minden. Elaludt.

Rin még mindig nem tudta, mit csináljon, de most dűlőre jutott. Elhatározta, hogy megköszöni a férfi figyelmességét. Lassan felült, megfordult és már éppen megszóalt volna, mikor észrevette, hogy  Sesshoumaru elaludt. Nem volt birtos benne, hogy alszik, de a férfi egyenletesen mozgó mellkasa s csukott szeme elárulta, hogy igen. Rin nagyon meglepődött. Még sohasem látta aludni a démont. Már több mint tíz éve volt vele, de még nem látta így a férfit, eddig. Yakentől tudta, hogy napi három- négy óra alvás elég a "nagyúrnak", de az is csak akkor, ha nagyon fáradt. Arra következtetett, hogy ez mindig azalatt történt, míg ő is aludt. De akkor is.

Ahogy végignézett az alvó férfin, megakadta a szeme annak arcán. Az, mint mindig most is nyugalmat tükrözött, ám valahogy nem olyan volt, mint mindig, hanem sokkal nyugodtabb.

Rinnek egy pilanatra elakadt a lélegzete, és érezte, hogy szíve kihagy egy ütemet, majd egyre gyorsabban ver. Négykézláb odamászott a démpnhoz, hogy közelebről is megnézhesse annak arcát. Sesshoumaru nem ébredt fel rá, s ez bátorítóan hatott a lányra, akinek szíve méggyorsabban kezdett verni. Rin csak nézte a férfit, majd a következő pillanatban maga sem tudta, miért arcát a démon arca felé közelítette. Behunyta szemét. A két arc között már csak pár centi volt. A következő másodpercben ajkai hozzáértek a férfi ajkaihoz. Megcsókolta Sesshoumarut.

Majd olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számított. Mikor elengedte a démon ajkait, s indult volna vissza helyére, hirtelen egy kéz fogta meg finoman a  lány tarkóját s egy másik kéz végigsimított Rin vállán és oldalán, majd megállt a lány hátán, ezzel megakadályozva, hogy elmenekülhessen. A két kéz a férfi felé húzta.

Mikor Rin kinyitotta szemét egy gyönyörű, borostyánszínű szempárral találta szemben magát, olyan közelről, mint még soha. Megdermedt. Nem tudta, mit, tegyen, s hogy mit fog ezért most kapni a démontól. Elkezdett remegni a félelemtől, s lehajtotta a fejét. Mivel eddig soha nem tett ilyet nem tudta, mire számítson. Szemét a földre szegezve várt. Várta a büntetését.

Ám nem az történt, amire számított. Sőt meg sem közelítette azt. Sesshoumaru csak nézte őt, majd eddig ismeretlen lágysággal és szelídséggel a hangjában megszólalt.

-Nem értem!

A lány összerezzent. Közel volt ahhoz, hogy elájuljon, de e szavak hallatára nem tudta, mit tegyen. Értetlenül nézett a démonra. Annak szemeiben nem látott se dühöt, se haragot, de még csak lenézést se. Mást látott, amit eddig soha, és nem tudta mi az, de érezte, hogy nem kell félnie. A férfi újra megszólalt, ezuttal Rinnek intézve kérdését. Hangja nyugodt volt.

-Miért maradtál velem? Mellettem mindig életveszélyben voltál! Mi lett volna, ha elrabolnak, míg én mással harcolok? Ha nem érek oda időben, hogy megmentselek? Ha meghalsz. és már semmi sem segít? Annyi falun mentünk át! Miért nem maradtál ott az egyikben? Biztonságban.

A démon nem beszélt tovább. Féltette Rint és szerette is, de ezt nem mutatta. Várta a választ, de már megbánta, hogy ilyeneket mondott, mert félt attól, hogy a lány ott fogja hagyni. De akkor legalább a legközelebbi faluig elkísérhette és biztonságban tudhatta volna a lányt. S bár csak esténként látogathatta volna meg, de biztonságban tudhatta volna.

Rin is ilyeneken töprengett. Fejét most ismét lehajtotta. Tudta a választ, mert szíve elárulta neki, de nem merte bevallani a démonnak. Félt, hogy milyen reakciókat vált ki a férfiból, ha elmondja neki, amit szíve mélyén érez, azt, hogy szereti.

Óráknak tűnő percekig voltak így. Seshoumaru még mindig a lány hátát fogta és nézte. Várta a választ.

Rin döntött. Lassan felemelte a fejét, és könnyes szemeivel belenézett a férfi szemébe, majd elmosolyodott. Sesshoumaru mintha csak erre a jelre várt volna, kezét finoman a lány arcára tette, és gyengéden egyre közelebb húzta magához, majd lágyan, de mégis szenvedélyesen megcsókolták egymást.

Sokáig voltak így, majd Sesshoumaru benyúlt a lány felsője alá, és elkezdte lágyan simogatni a lány hátát. Egyre melegebbnek érezték a levegőt. A démon levette magáról kimonója felső részét és leterítette a földre, majd elkezdte kigombolni a lány felsőjét, majd levette róla. A lány szelíden tűrte, hogy a férfi végigcsókolja nyakát és vállait. Majd Sesshoumaru még közelebb ölelte magához Rint, és gyengéden letette a földre terített kimonóra, majd fölé hajolt s tovább csókolta a lány édes ajkait. Pár perc múlva már csak a férfi prémje takarta el őket és lassan a két test eggyé vált. Szívük egy ritmusra kezdett dobogni. A levegő izzott forró testük körül, és ők azt kívánták, bárcsak örökké így maradhatnának, ebben a csodában, míg világ a világ…

Másnap reggel Rin ébred fel előbb. Azt hitte, hogy csak álmodott. Nem akarta kinyitni a szemét, mert nem akarta, hogy ez az álom szertefosszon. Azonban egy finom fuvallat pár hajszálat érintett arcához. De nem az ő fajszálait. Erőt vett magán és nagy nehezen kinyitotta a szemét. Mikor ezt megtette, meglátta magával szemben Sesshoumarut. A nap még csak épp hogy pirkadt, s néhány csillagot is lehetett látni. A lány hason feküdt, fejét oldalra fordítva, arra, amerre a férfi volt. A démon az oldalára fordulva, Rin felé nézve aludt.

A lány nézt a férfi arcát. Az mint mindig most is nyugalmat árasztott, de valami mást is. Arcán ott volt a gyengédség és Rin észrevett egy alig látható mosolyt is rajta. Sesshoumaru hajába időnként bele-belekapott a szél és vitte magával. A férfi arcába lógott egy ezüst tincs, amit a lány gyengéden hátra simított, s mikor visszafeküdt vette csak észre, hogy a démon őt nézi aranysárga szemeivel. Ugyanis a lány bármilyen gyengéd is volt, amint hozzáért a férfi arcához, az felébredt rá. De nem volt mérges, sőt, ahogy belenézett a lány mélykék szemeibe jól láthatóan elmosolyodott, majd közelebb hajolt és megcsókolta a lányt, aki viszonozta a csókot. Egy ideig nézték egymást, majd Rin mivel még korán volt és amúgy sem aludt túl sokat az este elaludt. Azt álmodta, hogy a férfi és ő életük végéig együtt maradnak. S miközben ezt álmodta egy könnycsepp folyt le lassan az arcán, majd megállt, hogy onnan lehulljon egy fehér alapon piros mintás kimonóra. Az öröm könnye volt ez , és emellett megjelent a lány arcán egy boldog mosoly is.

Mikor újból felébredt a nap már magasan járt az égen. Sesshoumaru már nem feküdt mellette. Megijedt. Azt hitte, hogy ezt az egészet valójában csak álmodta és igazából meg sem történt, amikor meglátta takaróját egy puha, finom anyagból készített, fehér alapon piros mintás kimonót. Felállt, hogy jobban körülnézhessen, de a férfit még így se látta. Magára öltötte a kimonót, mely még a térdét is eltakarta, majd elindult sétálni.

Hamarosan meghallotta annak a vízesésnek a zaját, amelynél tegnap volt. Arra gondolt, jó lenne egy kicsit felfrissülni, így elindult a hang irányába.

Mikor kiért az erdőből meglátta, hogy a tó partján, egy sziklán ott ül a démon. Halkan elkezdett felé közeledni. Arra gondolt, hogy meglepi a férfit, de amikor megfordult a szél, s felőle fújt reménye szertefoszlott. Sejtette, hogy Sesshoumaru már rég hallottta közeledtét, de most már biztos volt benne, hogy a démon érzi az illatát. Nyugodtan sétált tovább a férfi felé.

Sesshoumaru valóban már akkor hallotta a lány lépteit, mikor az kiért az erdőből, erre elmosolyodott. S mikor orrát megérintette a lány finom illata, melyet a szél hozott magával behunyta a szemét és mélyet lélegzett belőle. Majd kinyitotta szemét, s szokásához híven fürkészte a tájat gondolataiba mélyedve.

Apjára gondolt a nyugati területeket uraló hatalmas démonra, aki beleszeretett egy halandó asszonyba aki viszonozta érzelmeit. S mikor a nőt megtámadták, apja feláldozta saját életét azért, hogy szerelme megmenekülhessen. Ekkor eszébe jutott, hogy Rin egy fiatal, halandó nő, ő maga pedig egy erős démon, csakúgy, mint apja.

~Ez lehetetlen! Persze Rin kedves és szép, és még az életemet is feláldoznám, csakhogy ne essen bántódása, de nem vagyok belé szerelmes!~

Ekkor ért oda hozzá Rin és hátulról átkarolta a férfit, és fejét a hátára hajtotta. A démon megfordult és ránézett a lányra. Ekkor agyán egy újabb gondolat futott át.

~Vagy mégis?~

Pár pillanatig nézte a lányt, majd Rin a szemébe nézett és játékos mosoly jelent meg arcán. Sesshoumaru nem értette ezt a jelet, csak akkor, mikor a lány elkezdte hátrafelé húzni, s ő kezdett lecsúszni a szikláról. Reflexeinek köszönhetően még időben megfordult és talpával puhán ért földet. Kérdően nézett Rinre, aki csak mosolygott, hisz tudta, hogy a démon egy ilyen esést könnyen elhárít, de még ha a hátára is esik se lett volna nagy baja. Tudta, hiszen nem egyszer látta harcolni a férfit, s ennél nagyobb eséseket is egyszerűen kivédett.

Rin elkezdett szaladni, s közben hangosan nevetett. A démon egy ideig zavartan nézte, majd megértette a játék lényegét, el kell kapnia a lányt. Elkezdett utána szaladni. Bár pillanatok alatt tett meg mérföldeket, ha akarta, most mégis hagyta, hogy a lány elszaladhasson előle.

Rin nem figyelt és beszaladt két olyan, egymással szemben álló sziklafal közé, melyeknek egyik oldalán már a tó kezdett mélyülni, a másik irányba, pedig nem menekülhetett, hiszen arról jött, s most megjelent ott Sesshoumaru is, aki egyre közelebb ért a lányhoz.

Rin hirtelen gondolatra levette magáról a kimonót, letette az egyik kiálló sziklára, majd gyorsan a vízbe vetette magát. Ott várta a férfit, aki a parton megállt. A démon is vetkőzni kezdett, s ő is besétált a vízbe. Nem ment túl gyorsan, mert hidegnek találta azt. Mikor már derekáig ért a víz, Rin lefröcskölte. A férfi ránézett a nevető lányra, s gonosz mosoly jelent meg arcán, majd egy könnyed mozdulattal fejest ugrott a vízbe, s eltűnt a szemek elől.

A lány a víz felszínéről nem látta, mert a nap csillogásától káprázott a szeme, s a férfi hosszú, ezüst haja szinte eltüntette gazdáját. Sesshoumaru démon létének köszönhetően sokkal tovább tudott a víz alatt lenni, mint egy átlagos ember.

Rin a vizet fürkészte, hátha meglát egy-egy buborékot, de semmi. Ekkor hirtelen két kéz tapadt csípőjéhez hátulról, s kiemelte a vízből, majd finoman arrább dobta. Sesshoumaru volt az. A lány amint beleesett a vízbe, feljött s nevetve törölgette ki ázott tincseit arcából. Mikor körülnézett a démon megint eltűnt a víz alatt. Csak a fodrozódást lehetett látni azon a helyen, ahol az előbb még állt.

A lány érezte, hogy valaki van a háta mögött, s megfordult. Megérzése nem csalt s Sesshoumaruval találta szemben magát. A férfi átölelte Rin karcsú derekát és megcsókolta a lányt, aki erre behunyta a szemét. Mikor ismét kinyitotta, azt vette észre, hogy a víz alatt vannak. Kissé megijedt, s nem merte elengedni a férfi ajkait. Látta a démon hosszú, ezüst haját, mely a vízben lebegett, körülfogva őket, s érezte, hogy amint néhány szál hozzáér testéhez, megborzong.

Sesshoumaru csak nézte a csodálkozó lányt, majd lassan elindult vele az egyik irányba. Ezt a lány is észrevette, de megbízott a démonban így hagyta, hogy magával vigye.

Egy kis ideig vitte a férfi a víz alatt, majd elkezdett emelkedni és a felszínre ért. Rin eddig a démon ajkait csókolta, de most sem engedte el azokat.

Hirtelen víz ömlött rájuk. A lány csak ekkor engedte el a férfi ajkait, s csak most jött rá, hogy hova is hozta őt Sesshoumaru. A vízesés alatt álltak, s csak nézték egymást. Majd a démon lassan közeledett a lány arcához. Ismét megcsókolta finoman és szenvedélyesen, majd lejjebb ment, s a lány nyakát kezdte csókolgatni. Rin szorosan hozzábújt, majd arra lett figyelmes, hogy a férfi halkan a fülébe súg néhány szót:

-Maradj velem örökre…

A lány a démon szemébe nézett, majd elmosolyodott, s a férfi kérésére egy csókkal válaszolt. Pár percig még így maradtak, élvezve egymás és a vízesés kényeztetését, majd elindultak kifelé a vízből. A parton megszárítkoztak, majd felöltöztek. Rin Sesshoumaru puha kimonóját vette fel, és odasétált a férfihoz, aki egy sziklán ült, s őt nézte arany szemeivel. Mikor odaért, a démon lágyan megfogta, és az ölébe fektette, kezével támasztva meg a lány hátát.

Egymás szemébe néztek egy darabig, majd Rin mocorogni kezdett, hogy kényelmesebben üljön, de keze megcsúszott és visszaesett a démon karjába. Ennek az lett a következménye, hogy a kimonó, amit csak magára tekert szétcsúszott, s megvillant formás alakja. Már nyúlt volna, hogy visszatekerje magára a ruhadarabot, mikor Sesshoumaru lágyan megfogta csuklóját, s visszatette a lány mellé, majd közelebb húzta magához, miközben ő is egyre közelebb hajolt, s végül ismét megcsókolta a lány édes ajkait. A csók után továbbra is a lányt nézte. Rin mondani akart valamit, de ekkor a férfi hüvelykujját finoman a lány ajkaira helyezte. Keze lassan elindult lefelé, végigsimítva Rin nyakán, kerek idomain, hasán és combján, majd visszaindult. Végigsimított a lány lábát, csípőjét, derekát, hátát, majd oldalát. Tekintetével követte keze minden mozdulatát. Majd karmaival finoman, hogy fel ne sértse a lány puha bőrét, köröket rajzolt Rin hasára.

A lány figyelte a férfi tekintetét, majd a simogatás hatására lassan lecsukódott a szeme, fejét a démon mellkasára hajtotta, majd elaludt.

Sesshoumaru csak akkor vette észre, hogy a lány elaludt, mikor mellkasán érezte annak selymes haját. Elmosolyodott, majd betakarta, s szorosan magához ölelte a lányt

Mikor Rin felébredt a démon karjaiban találta magát. Nézte a férfit, aki gondolataiba merülve fürkészte a tó felszínét. Sesshoumaru fejében cikáztak a gondolatok.

~Most már biztos, hogy belészerettem… De hogy mondhatnám meg neki?~

Rin ekkor egy hirtelen jött gondolatra a férfi nyakába vetette magát és átölelte. A démon a váratlan eseménytől kibillent az egyensúlyából, de ezt az esést már nem tudta elkerülni, s hátával ért földet a szikla mellett. Nyakában még mindig ott kapaszkodott Rin, bár most a földet érés után inkább a mellkasán feküdt, és hangosan, de mégis szelíden nevetett.

Miután a démon felébredt ámulatából ránézett a lányra. Mikor látta hogy Rin nevet, és érezte, hogy puhára esett, méghozzá őrá Sesshoumaru is elnevette magát. Neki egy ilyen kis esés meg se kottyan, még csak meg sem érezte, és amúgy sem tudott haragudni a lányra.

Pár másodpercig voltak így, majd a férfi egy hirtelen mozdulattal megfordította a helyzetet. Most Rin feküdt hátával a földön, ő pedig fölé hajolt.

A lány abbahagyta a nevetést, komoly és meglepett szemekkel nézett az aranyló szempárba, majd elfordította szemét és egy közeli fát szúrt ki magának. Erősen gondolkodott. Úgy érezte most már mindenféleképpen el kell mondania a férfinak, hogy mit érez iránta, de nem merte. Hiszen pár éve még maga a Sesshoumaru mondta, hogy mennyire megveti a halandókat, s hogy nem érez irántuk mást csak gyűlöletet. Rin attól tartott, hogy több évtizednyi gyűlöletet egy éjszaka nem fog megváltoztatni, s ha bevallaná érzelmeit, a férfi ugyanúgy lenézné, mint a többi embert.

Észre sem vett, hogy gondolatai között arca elszomorodott, viszont a démon igen. Közelebb hajolt hozzá, s szelíd hangon megszólalt:

-Mi a baj Rin?

A lány összerezzent neve és a férfi hangja hallatán, de nem mert a szemébe nézni. Tudta, hogy ha ezt megteszi, nem tudja visszatartani érzéseit, s kimondja a nem kívánt szót. Tovább nézte a fát, nagy nehezen elmosolyodott és csak ennyit mondott:

-Semmi….

Ám Sesshoumaru érezte, hogy baj van, mert a lány nem nézett a szemébe. Finoman megfogta Rin arcát, és maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen, majd ismét megszólalt:

-Érzem, hogy valami baj van Rin. Mondd el mi bánt…

A lány már nem tudta visszafojtani érzéseit.

-Sesshoumaru…. Én…

Itt megszakadt, nem tudta kimondani.

A férfi kérdő tekintettel nézett rá, nem tudta, hogy mit akar a lány.

-Igen?

Rin felnézett a démonra, s meglátta magát annak szemeiben. Érezte, hogy itt már nem állhat meg, akármi is lesz a következménye. Nagy levegőt vett, s kimondta a régóta titkolt szót:

Szeretlek…

Lehajtotta fejét. Könnyek gyűltek a szemében, és csurogtak le arcán.

A férfi egy pillanatra megdermedt. Nem is számított rá, hogy Rin ezt fogja mondani. Elmosolyodott és finoman letörölte a lány arcáról a könnyeket.

A lány várta a választ, de mivel a démon nem mondott semmit ránézett. Azt hitte, hogy a férfi lenézően fog rá tekinteni, de amikor meglátta annak arcán a mosolyt, abbahagyta a sírást. Egymás szemébe néztek egy darabig, majd Sesshoumaru közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta. Most már biztos volt benne, hogy szereti Rint és azt is tudta, hogy hogyan adhatja ezt a lány tudtára. A csók után odahajolt a lány füléhez, és alig hallhatóan beesúgta:

Rin, be kell vallanom neked valamit… Már nagyon régóta gondolkozom azon, hogy hogyan mondjam meg, de most kimondom…

Finoman felemelte a lány fejét, és szelídhangon, a szemébe nézve mondta:

-Rin.. Én is szeretlek, és azt szeretném, ha velem maradnál… örökre.

A lány szóhoz sem jutott a döbbenettől, elmosolyodott és egy hirtelen mozdulattal szorosan magához ölelte a férfit, és hevesen megcsókolta. Mikor elengedte örömkönnyekkel küszködve válaszolt:

-Ígérem mindig melletted, maradok!

Erre Sesshoumaru is átölelte a lányt, s viszonozta annak előbbi csókját.

Pár percig így maradtak egymás karjaiban, majd Sesshoumaru felállt, s felsegítette Rint is. Még egyszer megcsókolták egymást, majd a férfi kicsit sem lelkesen megszólalt:

-El kell mennem megkeresni Yakent! Biztos már megint eltévedt…

Rin erre csak elmosolyodott, majd levette magáról a démon kimonójának felső részét, s visszaadta azt gazdájának. A férfi felvette a ruhadarabot, s miközben magára öltötte még egyszer végigfutott szemével a lány alakján, melyet most nem takart semmi, majd megfordult, és elindult arra, amerre Aunt és Yakent érezte. A lány még nézte, majd mikor a férfi alakja eltűnt a fák között, ő is elindult a táborhely felé, ahol ruháit hagyta.

Mikor Sesshoumaru megérkezett a többiekkel már csak egy gomb volt hátra. Mikor azt is a helyére illesztette, elkezdett szaladni az érkezők felé, s közben hangosan nevetett.

Yaken mikor úgy érezte, hogy a lány már hallja szavait, ismét rákezdett beszédére. De hirtelen elakadt a szava, mert ránézett urára, s meglátta annak vérvörösen izzó szemeit, melyekkel szinte felnyársalta a kis szellemet. A démon beszélni kezdett, de olyan halkan, hogy más ne hallja, csak a szolga:

-Ha még egyszer így mersz beszélni Rinről, kitépem a szíved!

A férfi hangjában most egy csepp szeretet sem volt, csak düh és komolyság. Ezt a kis szellem is észrevette, s behúzott nyakkal hátrább lépett. Jól tudta, hogy ura ilyenkor nem ismer tréfát.

Mikor Rin odaért hozzájuk Sesshoumaru szeme ismét aranyban csillogott, s arcán az a mosoly jelent meg, amit a lány ezen a délelőttön már jól megismerhetett. Odaszaladt Aunhoz és megsimogatta mindkét fejét, mire az hálásan bólogatott velük. Majd odaköszönt Yakennek, aki először felhúzta az orrát, s elfordította a fejét, majd mikor meghallotta, hogy ura a háta mögött halkan morog megremegett, s nagy nehezen kinyögött egy sziát. A lány nem tudta a hirtelen változás okát, de nem is törődött vele.

Pár percig még a táborhelyen maradtak, hogy Rin összepakolja a dolgait, majd elindultak egy kis erdei ösvényen.

Rin haladt elől és a földet nézte. Nemsokára azonban arra lett figyelmes, hogy valaki oldalról átkarolja a derekát. Felnézett az alakra és Sesshoumaru borostyán-sárga szemeivel nézett vissza rá, és mosolygott. Rin visszamosolygott, és átkarolta a férfit. Így indultak tovább.

Yaken ezt látta, de nem mert hinni a szemének, s tátva maradt a szája.

~A nagyúr és egy egyszerű halandó?! Ez lehetetlen!~ Gondolta magában, de senki sem törődött vele.

Rin a férfi oldalán lépkedett tovább, s most először érezte úgy, hogy valóban biztonságban van, s hogy a démon soha nem fogja magára hagyni.

Sesshoumaru örült annak, hogy létezik egy lény, aki bárcsak egy fiatal, halandó nő, mégis tiszta szívből szereti őt, s hogy ezt az érzést viszonozhatja. Ekkor ismét megjelent előtte apja alakja, s csak mosolygott fiára.

Sesshoumaru tovább nézte a látomást, majd magában ezt mondta neki:

~Köszönöm, hogy szerethetek... Köszönöm apám, hogy a fiad lehetek!~

VÉGE